Az 5. évfolyam gólyanapja

 Augusztus 29-én délelőtt iskolánkban megrendezésre került az 5. évfolyam gólyanapja, amely a hagyományostól eltérően idén nem a gárdonyi Rönkvárban, hanem a gimnázium épületében került megrendezésre, hogy az újoncok az év első napján már ismerős folyosók közé lépjenek be, amelyekhez egy izgalmas gólyanapi emléket köthetnek. A délelőtt folyamán izgalmas feladatokat találtak ki nekik a felsőbbéves diákok, amelyeken lelkesen vettek részt.

tovább »
2019.10.16

Mária Rádió

A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjainak műsora július 5-én pénteken 20:16-tól hangzik el a Mária Rádióban.
A műsor témája életünk átadása Istennek és az Antiochia közösség.
Egy remek öt fős csapat készítette a műsort.
Ajánljuk mindenki szerető figyelmébe.
 
 

tovább »
2019.06.27

Itt éltek előttünk

A Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Fejér Megyei Honismereti Egyesület által meghirdetett "Itt éltek előttünk" című honismereti vetélkedő döntőjébe iskolánk két csapata jutott.
A 6.A-ból Varga Flóra Luca, Süveg Anna, Horváth Flóra
A 9.A-ból Kertész Lili, Pék Borbála, Végh Vivien
A hatodikosok 3. helyezést értek el, míg a 9.a az ötödik helyezést szerezte meg.
Felkészítő pedagógusok:
Somogyfoki Gáborné
Nádasi Richárd 

tovább »
2019.04.12

Szentségimádás

 Kedden, a Szent Bernát Imaegylet szervezésében szentségimádáson vehettek részt az iskola diákjai és dolgozói. Előd atya szerető szavakkal köszöntötte a jelenlévőket, köztük igazgató urat.
Reméljük, az oltáriszentség előtti hódolat iskolánk lelki épülésére szolgált.
Tóth András 5. b osztályos tanuló
 

tovább »
2019.04.10

Bérmálás

 2019. április 7-én, vasárnap, a 9 órai szentmise keretében került sor a bérmálás szentségének ünnepélyes kiszolgáltatására a ciszterci templomban. A kellően felkészült harmincegy diákunknak Spányi Antal megyéspüspök atya közvetítette a Szentlélek ajándékát. A szentmise után közös szeretetvendégséget tartottunk az újonnan megbérmáltak, valamint szüleik és bérmaszüleik számára a gimnázium dísztermében.
Isten áldását kérjük a hitben nagykorúvá lett tanítványaink számára, hogy felelős keresztényként jó példát tudjanak mutatni diáktársaiknak.

tovább »
2019.04.09

Szent Három Nap a Zirci Apátságban

 Az Apátság szeretettel meghívja a ciszterci gimnáziumok volt és idén végző diákjait a Szent Három Napra közös ünneplésre és lelki töltődésre!
 
2019. április 18., nagycsütörtök - 2019 április 21., húsvétvasárnap
 
A szállás az Apátság zarándokszállásán lesz, a három nap során bele lehet kapcsolódni a zsolozsma imaóráiba és a szertartásokba, továbbá a szertartásokról, az imádság különböző fajtáiról előadásokat szervezünk. Lehetőség lesz szentgyónás elvégzésére, vagy lelki beszélgetésre.
 
Bővebb információ: http://www.ocist.hu/triduum
 

tovább »
2019.04.08

Madách Színházban

 Március 31-n a 10.-11.-12. évfolyam diákjai a Madách Színházban nézték meg az Én,József Attila c. darabot a közelgő Költészet napja alkalmából Somogyfoki Gáborné tanárnő szervezésében.

tovább »
2019.04.01

Bélyegbemutató

 Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör
 
A Ciszterci Szent István Gimnázium könyvtárában Bélyegbemutató megnyitóra került sort.
  
Köszöntőt mondott dr. Cser-Palkovics András polgármester és műsort adtak a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai.
 
A sorozat nyitó rendezvényén a Városi Bélyeggyűjtő Kör tagjainak anyagaiból válogatott hét keretes bemutató látható.
 
Laczi Zoltán
elnök

tovább »
2019.03.29