Ballagás a ciszterci gimnáziumban
Május 3., bár szombati nap volt, egy négynapos hosszúhétvége szombatja, iskolai közösségünk mégis hatalmas ünnepre gyűlt össze a gimnáziumban: ezen a délelőttön tartottuk végzőseink ballagását. A négy tizenkettedikes osztály búcsúztatása megható, személyes, ugyanakkor ünnepélyes, méltóságteljes esemény volt idén is, melynek állomásain az emberi közösségek, a hazaszeretet és a vallásos életszemlélet értékei egyaránt felfénylettek.
A délelőtt maturandusaink számára 8:30-kor kezdődött, amikor az iskolazászlót követve közösen átvonultak a Városház térre, az Országalmához, ahol 9 órakor kezdetét vette a székesfehérvári középfokú oktatási intézmények végzőseit megszólító városi ballagás. Az eseményen összesen 83 osztály, 1998 diák volt jelen, ahogy azt Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is kiemelte. Városunk vezetője hangsúlyozta, hogy ez az esemény, hogy a város iskolái ilyen sokszínű forgatagban összejönnek, országos szinten is egyedülálló, több évtizedes hagyomány, ami az egyik legnagyobb értékünkre, a fiatalok fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen a diákok, a fiatalok azok, akik élettel töltik meg a várost. A polgármester úr emellett saját példájával is bátorította a közelgő érettségi izgalmában élő végzősöket, majd megszólította őket, hogy életük alakulásában is gondoljanak Székesfehérvárra, akár térjenek vissza kamaszkoruk vidékére, mert „ez a város a ti városotok!” A rendezvényen felszólalt Böhm László, a városi Diáktanács elnöke, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola végzős diákja is, aki az emlékezés és az új utak keresésének nehézségeiről vallott, megfogalmazva, hogy most, az érettségi és szakmai vizsgák előtt állva, a jövőt tervezve furcsa dolog lehet emlékezni, de egyszer majd ezek a megmérettetések is ugyanúgy emlékek lesznek. A beszédeket követően sor került az iskolák szalagtűzésének hagyományára is, amikor minden megjelent intézmény egy-egy szalagot küld a város zászlójára, melyet az iskola végzős diákjainak képviselői kötnek fel. Az ünnepségen különféle dalok és kórusművek mellett iskolánk tanulója, a XV. Fehérvári Versünnepet megnyerő Borbély Levente Miklós szavalatát is meghallgathattunk, diákunk Tóth Krisztina Idő, idő, idő című versével búcsúztatta ballagó társait.
Végzős diákjaink ezután átvonultak a ciszterci templomba, ahol közösségünk spirituális vezetője, Brückner Ákos Előd atya várta őket. A padokban helyet foglaló végzősöket az atya a nemzeti Himnuszunk elejével köszöntötte, megfogalmazva: „aki becsüli emberi méltóságát, az valóban örökké él.” Előd atya arra is felhívta a figyelmet, hogy keresztény emberként nekünk transzcendens célunk van, és bár most végzőseink úgy érezhetik, megérkeztek valahova, Isten országa felé mindvégig úton vagyunk. Bátorításában az atya megidézte Szalézi Szent Ferenc gondolatait is: „Ha szíved kószál és szenved, / vidd vissza óvatosan a helyére, / és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe. / És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben, / csak a szívedet hoztad vissza / s helyezted ismét Isten jelenlétébe, / – bár az újra meg újra elszaladt, miután visszahoztad -, / akkor már nem éltél hiába, akkor életed beteljesedett.” Végzőseink, miután az utolsó nagy, közös tanítást befogadták, sorban az oltár elé járultak, ahol Előd atya mindenkit egyenként, személyesen is megáldott, ők pedig fehér rózsáikat, melyet eddig magukkal hordoztak, letették az oltár elé, kifejezve, hogy ezzel életüket is Isten kezébe helyezik, teljesen átadják azt az Úrnak, követve II. János Pál pápa jelmondatát: Totus tuus, vagyis Egészen a Tiéd. Az elmúlt évekre emlékező hálaadás zárásaként a templomban összegyűlt közösség elénekelte a Te Deumot, imádsággal kérve az Urat, hogy ezután is kísérje óvó szeretettel a megjelenteket.
A ballagók a virágba borult iskolában folytatták útjukat, ahova sorfalat álló diáktársaik és tanáraik közt vonultak be egészen az osztálytermükig, ahonnan kis megpihenés után a gimnázium zászlóját követve ismét útra keltek, hogy bejárják a folyosókat és elhaladjanak a tantermek előtt, ahová annyi kedves emlék, élmény, barátság és öröm is kötötte őket, melyek azért megédesítették a hétköznapi munka kihívásait, nehezebb pillanatait is. A menet végül a díszudvaron ért célba, ahol várták már őket az összegyűlt szülők, pedagógusok és az iskola vezetősége is, hogy megkezdődhessen az ünnepség napfényes, szabadtéri záró akkordja.
Az iskolai diákkar nyitóéneke után a 11. évfolyam nevében Csáti Aliz búcsúzott ballagó társaitól. Beszédjében a sablonos, talán semmitmondó általánosságok helyett a személyes élményekre helyezte a hangsúly, minden osztály szellemét külön-külön megidézve egy-egy pillanatra a hozzájuk kötődő emlékeken és a róluk szóló élményeken keresztül. Ezután a végzős osztályok képviselői búcsúztak el külön-külön az iskolától, diáktársaiktól és tanáraiktól. Ezekben a beszédekben ismét átsütött a személyesség, amikor egy-egy feledhetetlen élményt, gondolatot, motívumot felidéztek az osztályközösségek mindennapjaiból, valamint vissza-visszatért a hála: hála az osztályfőnökökért, akik mindig hittek bennük és segítették őket, hála a lehetőségekért, amit a gimnázium adott, hála a barátságokért, melyek „túlélnek távolságot, időt”, hála a tanárokért, akik „megtanították, hogyan kell érteni és érezni, hogyan kell embernek lenni”, és a közösségért, melyben „családot kaptak, ahol csak egy intézményt vártak.” Talán a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor az egyik szónok, ellentmondva a mai szkeptikus, értékeiben sokszor megrendülni látszó világnak, őszintén kifejezte köszönetét, „mert az élet csodaszép, és örülök annak, hogy részese lehettem.”
A beszédek sorát Orosz Ágoston igazgató úr folytatta, aki nyitógondolatában a nemrég elhunyt Ferenc pápa szavait idézte fel: „Legyetek a remény jelei az egész nemzet számára!” Iskolánk vezetője megfogalmazta, hogy „a ballagás egy közösségi varázslat”, olyan ünnep, mely valahogy évről évre változik, mindig más, mindig személyes és ebben az évben talán különösen is nehéz elengedni ezeket a fiatalokat, akikhez annyi gyönyörű személyes élmény köt mindannyiunkat (a teljesség igénye nélkül az igazgató úr említett is néhány példát). Orosz Ágoston ezután ismét komolyabban szólította meg a ballagókat, mondván: „itt tanulhattatok emberséget, műveltséget, hazafiságot”, márpedig a jövő ezekre az értékekre épül. Kiemelte a ciszterciek évszázadokra visszanyúló, életigenlő lelkiségét és szemléletét, melyre bátran lehet mindannyiunknak építkezni. Beszédje végén iskolánk vezetője a gyermek és a család értékét hangsúlyozta az egybegyűlteknek, az örökifjú Előd atya példáján megfogalmazva, hogy aki gyermekek közt él, az vidámabb, egészségesebb, majd ismét a Szent Év egyik központi értékét, a Reményt hangsúlyozta, bátorítva végzőseinket, hogy így, fiatalon is tudjanak a jelenben élni, és a múltba révedő nosztalgia vagy a jövőre irányuló ambiciózus tervezgetés mellett maradjanak érzékenyek és fogékonyak a jelen örömeire, kapcsolataira, barátságaira.
A felszólalók sorát Ribi Gábor, iskolánk öregdiákszövetségének (Ciszterci Diákegyesület) elnöke zárta, aki beszédjében először a pedagógusokat köszöntötte, akik évről évre újabb és újabb diákokat készítenek fel az érettségire, kvázi ők maguk is vizsgáznak (mérhetetlen rutinnal persze), és bátorította őket, hogy ne veszítsék el lelkesedésüket és lendületüket, egyúttal kifejezte háláját is munkájukért. A ballagókhoz szólva öregdiákunk hangsúlyozta: „nem a vizsga a lényeg, hanem a tudás, amit itt szereztetek”, azaz a sikeres érettségi csak egy lehetőség, az ő feladatuk azonban az, hogy célokat határozzanak meg és tudjanak küzdeni azokért.
A szónoklatok után az egyes osztályok képviselői feltűzték szalagjaikat az iskola zászlójára, majd következett a végzősöknek kiosztott díjak és emlékplakettek átadása. Előbb a jeles és kitűnő bizonyítvánnyal végzett diákokat köszöntötték, majd kiemelték azokat a tanulókat, akik nem csupán idén, de az elmúlt nyolc, illetve négy évben, amíg iskolánkba jártak, mindvégig jeles vagy kitűnő bizonyítványokkal büszkélkedhettek. Ezután következett az emlékérmek és iskolai dísztálcák átadása, valamint az Adere et lucere díjak kiosztása, melyekkel azon tanulóinkat ismerjük el és jutalmazzuk, akik tanulmányi munkájukkal, eredményeikkel, osztályközösségi és iskolai szolgálataikkal, valamint iskolán kívüli aktivitásukkal egyaránt hozzájárultak alma materük, a Ciszterci Szent István Gimnázium jó hírnevének öregbítéséhez. A rengeteg díjazott méltatása mindannyiunk figyelmét felhívta arra, hogy mennyi érdekes, izgalmas fiatallal voltunk körülvéve az elmúlt években, akik most új utakon járnak, saját céljaikat fogalmazzák meg, szárnyra kapva repülnek az élet végtelenjébe.
És jól is van ez így, hiszen, ahogy azt több felszólaló is kiemelte, nekik a feladatuk most megtalálni önmagukat, közelebb kerülni a válaszhoz, hogy kik is ők valójában, hogyan tudják szolgálni Istent és embertársaikat. Imádkozunk értük és bátorítjuk őket, hogy terveik megfogalmazásában, álmaik megvalósításában ők is forduljanak a teremtő Istenhez, hogy a zsoltárossal aztán ők is zenghessék: „A tőled megszabott úton találom örömöm, inkább, mint ha bőségben volna részem.” /Zsolt 119,14/