Szépen magyarul

Bíró Bors Boldizsár 6.b osztályos tanulónk újabb anyanyelvi versenyen vett részt. Ezúttal a Fejér Vármegyei Szépkiejtési és Olvasóverseny első helyezettje lett. Gratulálunk! 

tovább »
2025.11.23

Örökség, amely kötelez

 November 13-án a Ciszterci Vegyeskar a budai Szent Imre Gimnáziumban járt, ahová Klebelsberg születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre hívtak bennünket énekelni.

tovább »
2025.11.16

Klebersberg Kunó, az államférfi születésének 150. évfordulója

A mai nap, vagyis november 13-a egy igazán különleges alkalom, ugyanis Klebersberg Kunó, az államférfi 150. évfordulója van, aminek alkalmából hirdette meg iskolánk a Klebersberg Kunó emlékversenyt, mely döntője is ezen a nemes napon került megrendezésre.
A döntő felvezetéseként tegnap hallhattunk egy emlékezetes előadást az államférfi életéről, munkásságáról, valamint megkoszorúztuk a diákok legvégsőbb reményét, Klebelsberg az iskola előtt álló szobrát is, amiben mindig bízhatunk, ha a dolgozatírást szeretnénk elkerülni aznapra vagy szimplán egy kis szerencsére van szükségünk hozzá.
Mindössze elég megérintenünk a kezében tartott könyvet, ami már kirívóan fénylik jobbjában.

tovább »
2025.11.16

Lengyel szakkör

 A tavaszi indulás nyomán a Wacław Felczak Alapítvány pályázati támogatásával a 2025/2026. tanév első félévében is folytatódik iskolánkban a lengyel nyelv oktatása. Most már egy haladó és egy kezdő csoport is alakult. Reményeink szerint ez egy hosszútávú projekt lesz, amelynek keretében később lehetőségünk nyílhat majd testvériskolai kapcsolatot kiépíteni, illetve lengyelországi osztálykirándulásokat is szervezni. 

tovább »
2025.11.11

Klebelsberg 150

 Ismerd meg Te is egykori iskolatársad,
a kultúrpolitikus Klebelsberg Kuno példaértékű életét!
Gyere el az előadásra! Várunk!
2025.11.12. SZERDA
Díszterem, 16:00 ELŐADÁS

tovább »
2025.11.10

Megyei kézilabda Diákolimpia

Az V-VI. korcsoportos fiú kézilabda csapatunk megnyerte a Dunaújvárosban megrendezett megyei kézilabda Diákolimpiát, és ezzel bejutott az országos elődöntőbe.
A csapat tagjai: Adorjáni Áron, Bartha Áron, Jámbor Zalán, Linczer Tamás, Mentes Oszkár, Pinke Benedek, Schmidt Márk, Vincze Levente, Weilandits Péter
 
Gratulálunk!

tovább »
2025.11.07

Különdíj az országoson

 Az Édes Anyanyelvünk verseny országos döntőjében Sátoraljaújhelyen különdíjat érdemelt ki Francsics Ajsa (a képen bal oldalon), felkészítő tanára Farkasné Sárközi Éva. Gratulálunk!

tovább »
2025.11.05

Megyei röplabda Diákolimpia

 
Az V-VI. korcsoportos fiú röplabda csapatunk megnyerte a Dunaújvárosban megrendezett megyei röplabda Diákolimpiát, és ezzel bejutott az országos elődöntőre.
A csapat tagjai: Barkaszi Ádám, Birtha Roland Péter, Gaál Boldizsár, Kassai Olivér Dominik, Ottó Márton, Szabó Lehel Nimród, Szabó Zalán Tétény, Székely Simon, Tamási Benedek, Varga Norman Máté, Zsoldos Péter.
 
Gratulálunk!

tovább »
2025.11.02

Language Cert próbanyelvvizsga iskolánkban

 Language Cert próbanyelvvizsga iskolánkban:
Írásbeli: 2025. november 5., 14.30 (B2 és C1 szinten)
Szóbeli: 2025. november 6. (díja: 4000Ft tanácsadással)
Előzetes jelentkezés Kónyáné Gál Edina és Mózessyné Nagy Henriett tanárnőknél.
 

tovább »
2025.10.27