Ciszterci Médianapok 2026

 Idén – a tavalyi program sikere után – második alkalommal rendeztük meg a Ciszterci Médianapokat, mely a négy magyarországi ciszterci gimnázium diákmédiásai számára kínálja fel a találkozás lehetőségét.
Vendégeink megismerhették a Ciszterci Médiacentrum történetét, csapatát, és a 2025 nyarán megvalósult stúdiófelújítás folyamatát és eredményeit.
Bemutatkozásunk után előadások sora vette kezdetét: Médiatréninget tartott Osvay Péter, a Mária Rádió munkatársa, a rádiós munkáról beszélt Hámori Kinga és Gőbel Ágoston, a Magyar Katolikus Rádió munkatársai. Végül öregdiákunk, a CMC egyik alapítója, Galovics Luca színvonalas prezentációja zárta a sort, melyben saját tapasztalatain keresztül adott tanácsokat a hallgatóságnak.
A találkozó résztvevőinek alkalmuk nyílt a gyakorlatban is kipróbálni magukat. Podcast készítéssel, Napindító műsorra való felkészüléssel, valamint videós tartalomgyártással telt az este hátralevő része.
Másnap reggel stúdiónkból köszönthettük a Mária Rádió hallgatói családját. Napindító műsorunkban a Médianapok álltak a középpontban, de más érdekes, aktuális témákkal is foglalkoztunk. (Az adás visszahallgatható a Mária Rádió hangtárában.)
Az országos élő adást egy műsorértékelő megbeszélés követte Osvay Péterrel, majd a délelőtt hátralévő részét az este elkezdett workshop-munkák befejezésével töltöttük.
Végül egy közös megbeszéléssel, tapasztalatcserével zárult a találkozó, a visszajelzések alapján pozitív élményekkel távoztak vendégeink.
Köszönjük minden résztvevőnek az aktív részvételt és lelkesedést, amivel jelen voltak az idei Médianapokon. Remélhetőleg jövőre újra találkozhatunk itt, Fehérváron.
 


 A Médianapok során készített tartalmakat a CMC közösségi média felületein lehet elérni.
A képek ide kattintva érhetők el.
 
 
A Napindítót itt lehet visszahallgatni:
Osvay Péter beszélgetése Kiss József Dániel pécsi tanár úrral A Mi Rádiónk című műsorban:
 
2026.02.03