Szeplőtelen fogantatás

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől, ezt ünnepeljük december 8-án,
a szeplőtelen fogantatás ünnepén.
 
 

tovább »
2016.12.06

Ádventi beköszöntő

 November utóján végre beköszöntött az Advent! Az emberi lélek ünnepre hangolódik. Lépjünk csak be az iskola bejáratán az aulába, rögtön szemben fellobban a lángocska az adventi koszorú gyertyáinak csúcsán, jelezve: megkezdődött az Ünnep előtti visszaszámlálás.
Készülődünk a megújult iskolarádiónk első majd azt követő adásaival, amely péntek reggelenként ráhangol bennünket Advent következő vasárnapjára. Áthangol, hogy most a várakozások, kivárások vagy elvárások elé a közelgő Úr várása kerüljön.
 

tovább »
2016.11.25

Füstvirágok

 A Ciszterci Szent István Gimnázium és a Vörösmarty Társaság tisztelettel meghívja 2016. november 28-án 17 órára a gimnázium könyvtárába (Székesfehérvár, Jókai u. 20.)
 
Bartusz-Dobosi László Füstvirágok
c. novelláskötetének bemutatójára.

A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Bakonyi István
Házigazda: Orosz Ágoston igazgató
 

tovább »
2016.11.21

Adventi lelkinap

 A Ciszterci Szent István Gimnázium szülői közössége, a ciszterci plébániai hívek és érdeklődők adventi lelkinapja 2016. november 26-án délután kettőkor kezdődik iskolánk dísztermében.
Beszélgetéseinket Nobilis Mário, egykori lelkipásztorunk, ma igen felkészült egyetemi adjunktus vezeti, a teremtésvédelemről, fiataljaink jövőjéről hallhatunk előadást tőle. A lelkigyakorlat közben szeretetvendégségre /agape/ is sor kerül. Folyamatos együttlétünket 18 órai kezdettel szentmise zárja templomunkban Mário atya celebrálásával.
A karácsonyi közös lelki felkészülésre tisztelettel és szeretettel várunk mindenkit.
Brückner Ákos Előd atya, spirituális vezető
 

tovább »
2016.11.21

…aki tanulóink szívéhez már közel férkőzött

 Tisztelettel és szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket, kollégákat és minden kedves érdeklődőt 2016. november 14-én 18 órakor egy beszélgetésre iskolánk dísztermébe Marton Bernát dallasi ciszterci szerzetes atyával.

tovább »
2016.11.08

„Bátor szellemi tevékenységre szóló elszántság”

 Felavattuk a Nemzeti Emlékhelyen I. (Nagy) Lajos domborművét
 
Székesfehérvár, 2016. szeptember 28. (szerda)
 
A Királygaléria-sorozat kilencedik elemeként a Nemzeti Emlékhelyen felavattuk I. (Nagy) Lajos domborművét. Az eseményen beszédet mondott Orosz Ágoston, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója, dr. Cser-Palkovics András polgármester, L. Simon László országgyűlési képviselő, Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója és Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes. A műemléket Dékány Árpád Sixtus zirci apát szentelte meg, majd a város polgármesterével közösen leplezte le.
 

tovább »
2016.09.29

Sítábor

Iskolai sítábor: 2017. január 29 - február 03
/Ausztria, Tauplitz/

tovább »
2016.09.16

ZARÁNDOKLAT

 ZARÁNDOKLAT
KIRÁNDULÁS
GOMBAGYŰJTÉS
SZARVASBŐGÉS
 
A 2016. szeptember 23-25-ei hétvégén, Mór – Bodajk – Fehérvárcsurgó útvonalon.
Indulás pénteken 17:00: a gimnázium hátsó, kék kapujától.
Péntek este – szombat este: részvétel az egyházmegye őszi ifjúsági zarándoklatán.
(Egy korábbi alkalomról beszámolót olvashattok, itt: http://www.magyarkurir.hu/hazai/egyhazmegyei-ifjusagi-zarandoklat-bodajkra
a mostaniról pedig tájékoztatást, itt:
http://www.szfvarifi.eoldal.hu/cikkek/alapinfok-a-zarandoklatrol.html).
Szombat este: meghallgatjuk, bőgnek-e már a bakonyi szarvasok?
Vasárnap: a 9:30-kor kezdődő szentmise után, kirándulás és gombagyűjtés a Gaja-szurdokban, majd hazautazás Csurgóról.
Jelentkezni, érdeklődni: Éliás Tamás tanár úrnál lehet szept.19-ig.
 

tovább »
2016.09.14