Erasmus+ diákcsereprogram Franciaországban és Magyarországon

Erasmus+ diákcsereprogram Franciaországban és Magyarországon
Iskolánk 2014.óta tart fent partneri kapcsolatot a franciaországi Angers-ben található Collège de la Madeleine katolikus oktatási intézménnyel. Az idei évben először sikerült Mózessyné Nagy Henriett tanárnő munkájának köszönhetően támogatást kapnunk ehhez a programhoz az Erasmus+ pályázat keretében.


 2026. március 9. -16. között a magyar diákok utaztak ki elsőként Angers-be. A hét során lehetőségük volt megismerkedni a francia iskola világával, tanórákat látogattak. Angers városát, színházát és a Loire folyó mentén található Blois kastélyát közösen látogatták meg diákjaink. Az időjárás sajnos nem volt épp a legkedvezőbb az óceáni éghajlat hideg, szeles oldalát tapasztalhattuk szinte egész héten. Neil Muggeridge tanár úr és Wasztlné Horváth Gabriella tanárnő kísérőként, Mózessyné Nagy Henriett és Moharos Sándor tanár úr pedig megfigyelőként vettek részt az úton.
Az Erasmus program kapcsán a francia és magyar diákok közösen ismerkedtek a színház világával. A két ország irodalmi és történelmi hőseinek bemutatását készítették elő pl. Kukorica János, Nemecsek Ernő, Toldi Miklós, Marie Curie, Gabrielle Chanel, XIV. Lajos alakjaival.
A 15 magyar diákot francia családok szállásolták el, így lehetőség nyílt nyelvgyakorlásra, a különféle kultúrák megismerésére. Mindkét országban a diákok közös programokat is szerveztek egymás számára hétvégén, vagy délutánonként.
A franciaországi utazást követően néhány nappal pedig a francia diákok érkeztek Székesfehérvárra Sarah Dogon és Marie-Alice Mahou tanárnők kíséretében 2026.03. 19-26. között. A 15 francia diáknak is lehetősége volt a magyar iskolák világát megismerni, voltak angol, német, francia és énekórán, körbevezettük őket az iskolaépületben Igazgató úr köszöntője után. Bemutattuk nekik Székesfehérvár nevezetességeit, színházát, az Egyházmegyei Múzeum legújabb kiállítását. Budapesten a Parlamentben és a Zene Házában jártunk velük.
A program lezárásaként 2026. március 25. –én 15 órakor iskolánk dísztermében került sor a már említett hősöket bemutató rövid színdarabra. Ebben a munkában Vámosi Attiláné tanárnő komoly segítséget nyújtott.
Köszönetet mondunk a résztvevő családoknak is a vendégfogadásért!
A jövő évi találkozásunk témájául a két ország híres felfedezőit választottuk, videó készítés és vágás segítségével tervezzük a feldolgozást.
Reméljük minden résztvevő sok jó élménnyel, emlékkel és tudással gazdagodott ebben a két hétben!
Wasztlné Horváth Gabriella
 
2026.04.09