John atya

John atya
A héten, október 20 és 22 között János atya, vagyis father John látogatott el hozzánk. John atya ciszterci szerzetes az Észak Amerikai Egyesült Államokban.
Nagyon eseménydús napok vannak a hátunk mögött. Volt lehetőségünk három alkalommal is részt venni az előadásain, bemutatta a monostort, ahol él, mesélt az ottani közösségről, olyan fontos témák is szóba kerültek, mint például a világot érintő krízishelyzetek, a jövőbeli tervek vagy stresszkezelés és szorongás.
John atya az iskola életében is részt vett, szinte teljesen beépült a közösségbe. Szeretettel fogadta az érdeklődő diákokat,
bármikor fordulhattunk hozzá a kérdéseinkkel, mindig meghallgatott és válaszolt mindenre.


 Az iskola stúdióját is meglátogatta, ahol volt lehetőségünk készíteni vele egy podcastet és egy villáminterjút is angol nyelven. Megtudtuk, mennyire sokoldalú, hisz amellett, hogy szerzetes és egyetemi tanár, még tartalomgyártóként is munkálkodik a közösségi médiában.
Hihetetlenül üdítő volt a társaságában lenni, érezni lehetett a belőle áradó szeretetet. Mindenkit nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel fogadott.
Elmondása szerint, ő is élvezte az itt létet, nagyon jól érezte magát velünk, könnyen tudott kapcsolódni.
Felemelőnek találta azt látni, hogy mekkora lelki élet van az iskolában. Azt mondta, látszik rajtunk, milyen fontos a hit, a közösség.
Reméli, hogy nemsokára újra fogunk találkozni.
Ezt csak megerősíteni tudom, mi is izgatottan várjuk, mikor tér vissza hozzánk.
Rákovics Nóra, Csanádi Jázmin
11.c
 
2025.10.23