Határtalanul!

Határtalanul!
 A Csepűrágók fantázianévre hallgató Határtalanul-projekt kapcsán még nem sejtettük, hogy a következő évek mint annyi forgatókönyvet, ezt is átírják majd. 2022-ben sikerült lezárni a 2019-ben megkezdett kapcsolatépítő programot, amelyben a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium tanulóihoz látogattunk, majd idén végre ők is ellátogathattak hozzánk. A záró szakasz ugyanolyan gazdag program volt, mint a kezdő. A vendégeink a 10. a és osztályfőnökük, Éliás Tamás vendégszeretetét élvezték, ellátogattak Kápolnásnyékre, Gárdonyba, Akarattyára és Budapestre, felkeresték az Alba Innovárt, a Nemzeti Galériát, a Csodák Palotáját, az Árpádok kora kiállítást, tiszteletüket tették az Aranybullánál, a Bory-várban, az akkor még átépítés alatt levő iskolánkban, megnéztek egy előadást a Vörösmarty Színházban, fociztak a Maroshegyen és pancsoltak a Balatonban. Reméljük, a kalandok folytatódhatnak! Szervezők: Ferenczy Noémi és Ferenczy Sándor. 


 
2022.10.11