ZÁRÓÜNNEPSÉG A CISZTERCI SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUMBAN

A Ciszterci Szent István Gimnázium vezetői és tanári kara záróünnepség keretében köszöntötték végzős diákjaikat, akik a sikeres érettségit követően, a veszélyhelyzet elmúltával, ma személyesen is elbúcsúztak az alma matertől. 


 A már sikeres érettségit maguk mögött tudó diákok tarisznyájukat vállukra véve, egy szál rózsával a kezükben járták be az iskola épületét, majd az udvarra érve rövid szerenádot adtak pedagógusaiknak. A záróünnepség Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versével kezdődött, majd az alsóbb évfolyamosok köszöntek el a végzősöktől. A tizenkettedik osztályosok szívet melengető, a humort sem nélkülöző visszaemlékezéseit könnyes szemekkel, mosolyogva hallgatták a résztvevők. Az emlékező gondolatokban az összefogás, az összetartás, a sokszínűség jelent meg és azok az elismerések, amelyek a közös erőfeszítés eredményeként születtek akár tanulmányi vagy sportversenyek, akár közösségi események kapcsán. ...
fotó: Simon Erika
 
2020.06.22