Mély fájdalommal búcsúzunk

Mély fájdalommal búcsúzunk
„Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.”
1Kor 15,53
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy iskolánk szeretett tanárnője,
VASTAGH RITA
életének 78. évében elhunyt.
A Ciszterci Szent István Gimnázium saját halottjának tekinti.
Temetése a Székesfehérvári Ciszterci Plébániatemplomban 2017. szeptember 7-én 15 órakor lesz. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúztassák!
 
Ciszterci Szent István Gimnázium közössége
 
 


 
 
Vastagh Rita
1939-2017
 
1939. október 16-án született Székesfehérváron. Tanulmányai a székesfehérvári Szatmári Irgalmas Nővérek Tanítóképzőjének Gyakorló Általános Iskolájában kezdte, majd a Teleki Blanka Gimnáziumban folytatta.
  
Az orvosi hivatás vonzotta, de az egyetemre helyhiányra hivatkozva nem vették fel. Hosszú évekig alaposan készült a szerzetesi hivatásra. Hitünk alapjait kiváló hitoktatók lelki vezetésével sajátította el. A Szent Domonkos szerzetesrendjének magyarországi családjához tartozott. A Pécsi Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz szakos tanári diplomát szerzett 1967-ben, de már 1962 óta gyermekekkel foglalkozott. 1969-től a Petőfi Sándor, később Szent Imre Általános Iskolában tanított. Eközben szakmai-módszertani továbbképzésen vett részt biológiából, elvégezte a Székesfehérvári Egyházmegye Hitoktatóképzőjét. Volt munkaközösség-vezető, igazgatóhelyettes is, gyermekvédelmi felelős, osztályfőnök. Kis tanítványainak hűen közvetítette a keresztény értékrendet, a tudást, műveltséget, kötelességtudást, igaz emberséget, amit vallásos családjától, kiváló tanáraitól, professzoraitól kapott.
 
Gimnáziumunkban 1996-tól tanított hittan, biológia és földrajz tantárgyakat igen jó szakmai felkészültséggel. Krisztusi szeretettel és alázattal fordult tanítványaihoz. Nyugodt, csendes, érdeklődő egyéniségével igyekezett a diákokból a bennük rejlő talentumokat kihozni. A kis ötödikes környezetismeret órájától kezdve a tizenkettedikes hittan érettségijével bezáróan. Célja volt, hogy a gyermekek munkaszerető, erkölcsös, becsületes, kiegyensúlyozott, jóakaratú Isten- és emberszerető felnőttekké váljanak.
 
Tantárgyait változatos módszerekkel, megújuló szakmai tudással, minden korosztály számára az életkori sajátosságokat figyelembe véve, az érdeklődést mindvégig fenntartva oktatta. Iskolaújságunkban, évkönyvünkben ünnepeink alkalmából szép, szerzetes nővérhez méltó magas színvonalú, de mindenki számára érthető, lelki épülést segítő írásaival szerepelt. Tudományos jellegű dolgozatokat is készített, Klebelsberg Kuno Emlékéremben is részesült.
 
Tanártársai nagyon szerették csendes, barátságos, sugárzó katolikus személyiségét, fiatalos lendületét. Figyelmesen járt közöttünk
  
Éltető eleme volt az iskola, a gyermekek és kollégák közti tevékenység a szerzetesi gimnáziumban. Tanártársaira és diákjaira egyaránt vonatkoztatva követte Jézus szavát: „Szeressétek egymást, mint én szerettelek benneteket!” (Jn. 13.34)
  
Vastagh Rita (Margit nővér) mindent megtett a ciszterci életeszmény megvalósítására: „Lángolj és világíts, hogy szebb legyen a világ és boldogabb az ember!”
 
 
 
2017.09.01