Horvátországi nemzetközi találkozó
Augusztus utolsó hetében iskolánk 12 tanulója Galambos Miklós és Neil Muggeridge tanár urak kíséretében a magyar Európa Ifjúsága Egyesület, a cseh Klubíčko Kroměříž, z. s. és a horvát Jedna Mladost szervezetek együttműködésének keretében, az Erasmus+ program támogatásával a horvátországi Brodaricában nemzetközi találkozón vett részt.
A hosszú buszozás után Šibenikben már a cseh diáktársainkkal együtt mentünk közös városnézésre, majd utaztunk tovább a program helyszínére, ahol a horvát diákcsoporttal egészült ki a tábor. Michael, a program vezetője üdvözölt mindenkit, majd a strandot vettük célba. Hétfőn ismerkedő játékokkal kezdődött a program, a továbbiakban csoportokban tevékenykedtünk. Az ebéd után mindenki kedvence, az úgynevezett “fjaka” következett, a horvát szó körülbelül a sziesztázást jelenti. Este mindegyik csoport bemutatta a saját nemzetének ételeit, szokásait, zenéit, illetve a cseh és horvát társainknak megtanítottuk a csángó Ördögtáncot. Kedden már ténylegesen elkezdődtek a “session”-ök, először közösen elkészített rajzokon mutattuk be a kultúráink jellegzetességeit, de kerestük a hasonlóságokat is. A sport is fontos eleme volt a programnak, így aznap röplabdameccseket játszottunk. Az este egy nagyon izgalmas “challenge night”-tal ért véget, ahol a csapatok borítékban elrejtett ügyességi feladatokat kaptak, melyek során egy másik csapattal kellett összemérni képességeiket. Többek közt volt kötélhúzás, “ki bírja tovább” feladatok, szkander, táncverseny, “vakon” egymás hangjának felismerése. Szerdán messzire utaztunk, az első megállónk Splitben volt, ahol mindenki gokartozhatott. Később folytattuk a buszozást, Omison keresztül a sebes sodrású Cetina folyóhoz érkeztünk. Itt egy fantasztikus, háromórás raftingon vettünk részt. Csütörtökön workshopokban a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkoztunk, rövid animációs filmeket szerkesztettünk. Napközben kosárlabda bajnokság is volt, este pedig éjszakai fürdésre mentünk. Pénteken a filmkészítés és vágás fortélyaival is megismerkedtünk. Megterveztük, felvettük és megvágtuk a kisfilmünket. A záróesten minden a hét során elkészített anyag bemutatásra került, tehetség show-n vettünk részt, illetve azt is megtudtuk, hogy összesítésben, ki lett a nyertes csapat. Szombaton kiértékeltük az egész hetet, összepakoltunk és fájó búcsúzás után, elindultunk hazafelé Magyarországra. Vasárnap reggel épségben és felejthetetlen élményekkel tért haza mindenki.
Zsombok Sára Dorottya 9.b