Ujjongó hálaadás mindenért
Június 20-án iskolánk közössége megtartotta tanévzáró ünnepségét és szentmiséjét, a Te Deumot. Ezzel a diákok számára hivatalosan is megkezdődött a vakáció. Mielőtt azonban kicsit szétszéledtünk volna, ezen a napon visszatekintettünk az elmúlt hónapokra, értékeltük munkánkat és eredményeinket.
A diákok osztályfőnökeik vezetésével klasszisonként vonultak az iskolazászló mögött a ciszterci templomba, ahonnan kiszűrődő, ünnepélyes Alleluja hangjai figyelmeztették őket a mai ünnep magjára: Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek, ne csak azért, mert egy időre vége az iskolai terheknek, hanem dicsérjétek, mert az iskolai munkában idén is megújultunk, gazdagabbak lettünk tudásban, emberségben! Aztán ahogy megteltek a padok és a díszteremből hozott székek, a csend is fokozatosan kialakult, hiszen „az ünnepet úgy is meg kell ünnepelni, hogy az ember lelke díszbe öltözzön”.
A hálaadó szentmise nyitó áldásakor Előd atya kiemelte, hogy ennek az együttlétnek kettős célja van: egyrészt köszönetet mondunk az Atyának az egész évért, másrészt válaszokat keresünk a kérdésre, hogy „mihez kezdjünk az előttünk álló vakációvak?”, hogy a szünidőben is épüljünk, erősödjünk. Az evangéliumhoz fűzött tanításában iskolánk spirituális vezetője kiemelte, hogy a hála és a szeretet része, hogy „minden, ami jó volt, odaadom neked, Uram!”, és a valódi hálaadás feltétele, hogy észreveszem a jót, ami velem történik a mindennapjaimban. Előd atya megfogalmazta azt is, hogy „a vakáció egy próbatétel”, olyan kaland, ahol a gyakorlatban is ki lehet próbálni, amit a tanév során elméletben megtanultunk. Elhangzott egy bátorítás is, hogy a szünidőt a három dimenzió jegyében tegyük értékessé: legyen jelen egyaránt a szélesség, a hosszúság és a mélység is mindennapjainkban. A szélesség, azaz járjunk nyitott szemmel és nyitott szívvel ebben az országban, ami annyi természeti és kulturális kincset tartalmaz, és ne csak átrohanjunk a látnivalókon, hanem igyekezzünk valóban befogadni azokat; a hosszúság, azaz ne csak a pillanatot zabáljuk, hanem mindig legyünk tudatában a jövőnek, (az Egek felé szárnyaló) céljainknak, ugyanis aki ezekkel tisztában van, csak az lehet igazán boldog ember; a mélység, azaz szánjunk időt az elcsendesedésre, akár a természetbe is kivonulva, hogy Isten csodáit megismerve épülhessen kapcsolatunk a Mennyei Atyával. A szentmisét lezáró áldásában Előd atya, mintegy összefoglalva az elhangzottakat, egy új értelmet, új jelentést adott a vakációnak.
A Te Deum után a tanévzáró hivatalosabb, összegző része következett. A felvezető beszédekben és az elhangzó versekben itt is a hálaadásé volt a főszerep, melyek kedves ráhangolódást adtak a diákok előtt álló pihenésre. A korábbi évekhez hasonlóan idén is szerepet kaptak AFS támogatásával itt tanuló cserediákok beszámolói; csodálatos ezekben meghallani, hogy ezek a fiatalok mennyire elmélyedtek a magyar nyelv szépségeiben, milyen ügyesen használják annak árnyalatait, az pedig külön pozitív visszacsatolás, hogy szinte mindannyian a befogadó, támogató osztályközösséget és az újonnan született barátságokat emelik ki, ami iskolánkban várta őket. A külföldi társak mellett szerepet kapott a kitűnő és jeles tanulmányi eredménnyel végzett diákok köszöntése és az országos tanulmányi és sportversenyeken elért szép eredmények teljesség igénye nélküli kiemelése. A Fehérvár Travel jóvoltából idén nyáron is elutazhat három kiváló 11.-es diákunk egy szervezett utazásra Rómába, ahol szélesíthetik világlátásukat, új élményeket szerezhetnek.
Az ünnepséget Orosz Ágoston igazgató úr értékelő szavai zárták. Gimnáziumunk vezetője először felsorolta az elmúlt tanév nagyobb programjait és rendezvényeit, emlékeztetve mindannyiunkat arra, hogy idén is igazán aktív, eseménydús évet tudunk magunk mögött. Ezután az iskolai átlageredmények kiemelése következett, majd az igazgató úr jutalmazta a legjobb átlagot elért osztályközösséget (5.B) valamint a tavalyi évhez képest legtöbbet javító osztályt is (11.A), majd a köszönet szavai következtek, kiemelve Előd atyát, aki „lelkünket szem előtt tartva ápol bennünket”, a vezetőtársakat, tanárokat, munkatársakat, a szülőket, a fenntartót és mindenkit, aki segítette közösségünk életét, működését.
Nagy élmény volt ezt az évet is együtt tölteni, közösen megélni. Igazgató úr idén is megidézte a Prédikátor könyvét, mondván: „Mindennek megvan a rendelt ideje” (Préd 3), a tanulásnak és a pihenésnek is. Én azt gondolom, csatlakozva az eddigiekhez, hogy ezúttal az öröm és a hálaadás ideje van, hogy szívünkből kiáradjon mindaz, amit az elmúlt tanév élményei összegyűjtöttek, hogy egy személyes, dicsőítő zsoltárban ki csendes mosollyal, ki hangos örömmel, több szólamban, mégis egy lélekkel zenghessünk az Isten felé, hisz ezúttal valóban egy a gondolat, egy az öröm (bár a formái különfélék), és ha felismerjük a bennünk megszólaló dicsőítést magunkban és társunkban is, megélhetjük azt, amit a himnuszíró úgy fogalmaz: „Mily jó, ha egy cél s gondolat / Vezérli a testvéreket, / Kiknek szívébe Krisztus önt, / Az egy közös Fő életet.” (Brev. Maur.)