Erasmus+ találkozó Rijekában

Április utolsó hetét kis németes csapatunk Horvátországban töltötte az Erasmus+ program keretein belül. Hogy is csöppentünk oda? 2020-ban némettanáraink megismertettek minket egy akkor felfoghatatlannak hangzó lehetőséggel: egy nemzetközi, német nyelvű programmal, amelynek során kapcsolatokat alakíthatunk ki egy német és egy horvát iskola diákjaival. Két alkalommal külföldre látogathatunk, bepillantást nyerhetünk más európai országok mindennapjaiba. Online találkozókon kezdtük az ismerkedést. 


 Először egyesével bemutattuk saját városunkat, kultúránkat. Lehetőségünk volt pár fős chatszobákban kötetlenül beszélgetni. Amikor ezt meghirdették, a horvát iskola helye, Rijeka volt Európa kulturális fővárosa. Ennek apropóján lett a projekt témája az "európai kulturális fővárosok". Ezt évközben dolgoztuk fel kisebb, nemzetközi csoportokban. Különböző témákkal foglalkoztunk részletesebben: fenntarthatóság, látnivalók, sport, oktatás, stb.. Egy Utópia nevű képzeletbeli kulturális főváros programsorozatot tervezünk meg közösen. A program fontos része a kapcsolatteremtés az európai uniós országok fiataljai között. Ez már a mostani, első találkozó után megvalósult, sok új értékes barátságot kötöttünk, elsőként a vendéglátó partnereinkkel.
 
7 órás utazás után, este későn érkeztünk Rijekába. Ennek ellenére a fogadó családjaink lelkesen vártak minket. Felemelő érzés volt először élőben üdvözölni az online térben megismert barátainkat. A nyelvi akadályokat hamar leküzdöttük és remekül éreztük magunkat a közösségben. 5 teljes napot tölthettünk Rijeka csodaszép, tengerparti városában, minden nap valami újat megismerve belőle. Minden délelőtt közösen különböző témákat dolgoztunk fel az iskola épületében. Délutánonként maradt idő szabad programokra is, partnereink kreatívan mutatták meg a helyi életet, kultúrát. Egyik nap egy vidámparkban próbálhattuk ki a híres-hírhedt "kalapácsot", amely ingaszerűen, függőlegesen forgatja körbe toronymagasságban a mit sem sejtő áldozatait. Másnap a tengerparton sushiztunk, és egyik alkalommal pedig a város legmenőbb kávézóit jártuk végig. A közös programok keretében horvát néptáncot és népdalokat tanultunk és mi is bemutathattuk nemzetünk egyik kedvelt táncát, az ördögtáncot. Egyik délutánra sportolást szerveztek nekünk, amikor szabadon választhattunk a lehetőségek közül. Minden nap egy jó kaland volt.
 
Leírhatatlanul sok élményt szereztünk a hét során. Megtapasztalhattuk, hogy a különböző országok kultúrái mennyire hasonlóak és mégis mások egyszerre. Például befogadóink meglepően nyitott és közvetlen embereknek bizonyultak, nagyon jól összebarátkoztunk. Kicsordult pár könnycsepp a búcsú pillanatában. Visszatekintve nagyon hálásak vagyunk, hogy résztvevői lehettünk ennek a programnak. Alig várjuk a következő találkozót, ami szeptember végén lesz Székesfehérváron.
 
Utolsó feladatunkként a helyszínen egy összefoglaló videót készítettünk, amit itt lehet megnézni:
 
 
Írta: Ágoston Anna, Marczinkó Kata és Varga Emília (10.a)
 
 
 
 
 
2022.06.09