Székesfehérvár emblematikus ünnepe a Koronázási Játékok, amelyben idén szervezőként is részt vehetünk. Aki rendezőnek, kézművesnek vagy egyéb szeretne jelentkezni, azt várjuk pénteken, augusztus 8-...
Székesfehérvár emblematikus ünnepe a Koronázási Játékok, amelyben idén szervezőként is részt vehetünk. Aki rendezőnek, kézművesnek vagy egyéb szeretne jelentkezni, azt várjuk pénteken, augusztus 8-...
2014.06.16-20. Hétfő reggel (mikor már a 7.b megkapta a bizonyítványát és túl volt az évzárón) végre elindultunk a vasútállomásról a hosszú, erőt nem kímélő, de egyben élvezetes túrára. Az i...
Az Alba Regia Atlétikai Klub, országos bajnokságot rendezett, melynek harmadik napján éremből is szépen jutott a fehérváriaknak. A legfényesebb Zsiga Mónikának (12.a) az ARAK kiváló atlétáján...
forrás Három ezüstéremmel és egy bronzéremmel térhetnek haza a magyar versenyzők a 46. Nemzetközi Kémia Diákolimpiáról, melyet idén július 20-a és 29-e között rendeztek Hanoiban. Ezüstéremmel...
A 2001 óta évente megrendezett diáktalálkozó, melyben a Köln melletti Wiehl katolikus közössége és gimnáziumunk vesz részt, idén nyáron is létrejöhetett. Húsz német fiatalt láttunk vendégül, ...
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum meghívja Önt a Földi árnyban égi fény. A Ciszterci Szent István Gimnázium évszázadai című kiállítás megnyitására 2014....
Csütörtökön tartotta hagyományos pedagógusnapi ünnepségét Székesfehérvár önkormányzata a Hiemer-ház báltermében. Itt adták át a Székesfehérvár közoktatásáért díjakat is, melyet idén három ped...
Zsiga Mónika, gimnáziumunk 11. a osztályos tanulója is, kiemelkedő atlétika eredményeiért vehetett át államtitkári elismerést. Mónika edzője Varga Tamás tanár úr. Mintegy nyolcvanan részesültek eli...
június 5. csütörtök 1. óra 10.c 2. óra 11.c 3. óra 11.a, 11.b 4. óra 9.b 5. óra 10.b 6. óra 9.a 7. óra 10.a 8. óra 9.c június 10. kedd 1. óra 5.b 2. óra 6.a 3. óra 6.b 4. óra 5.a június 11. szerda...
Május 30-án, pénteken 14.00-tól, a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban kerül sor az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) díjátadó ünnepségére, ahol az OKTV első három helyezettjeinek ...
Tisztelettel és nagy örömmel hívjuk Önt, a Ciszterci Nepomuki Szent János templom megújult homlokzatának megáldására, a harangszentelésére és az azt követő szentmisére, melyet Spányi Antal megyáspü...
Márfi Gyula érsek május 30-án a Szent Mihály-bazilikában ünnepi szentmise keretében szentelte diakónussá Östör Dánielt, a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékét, a Ciszterci Szent István Gimnáziu...