Tisztelt Szülők!

A tavalyi évhez képest kevesebb, de még mindig nagy mennyiségben maradtak az intézményben diákjaink személyes dolgai (tornazsákok, pulóverek, pólók, kabátok).
A szokásos módon, az aulában fellelhetőek ezek a holmik, és kérjük Önöket keressék a haza nem vitt darabokat.
Napközben 8.00-17.00-ig biztosítunk erre lehetőséget.
 
2015. július 20-tól – 2015. július 31-ig az iskola zárva tart.
 
Vezetői ügyeleti nap az alábbi napokon, 9.00-12.00 között.
2015. július 16.
2015. augusztus 03.
2015. augusztus 19.
 
Első tanítási nap: 2015. szeptember 01.
 
Köszönettel: Gazdasági vezető
 
 

tovább »
2015.07.06

Nyilatkozat

Itt letölthető a 2015/2016. tanévben kedvezményesen igénybe vehető étkezés érvényesítéséhez szükséges nyilatkozat.

tovább »
2015.06.17

„Fiatalok együtt, egymásért” – Napközis tábor a Szent Kristóf Házban

 2015. június 15-21. között kerül megrendezésre a „Fiatalok együtt, egymásért 2015” elnevezésű napközis tábor a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének közös szervezésében, amelynek keretében iskolánk diákjai a Szent Kristóf Ház lakóival együtt különböző programokon vesznek részt egy egész héten keresztül. Az Iskolai Közösségi Szolgálat részeként megálmodott projekt a MOL Új Európa Alapítványa által létrehozott KÖSZ! Program támogatásával valósul meg.

tovább »
2015.06.17

KOSÁRLABDA TÁBOR

 Lányok figyelem!
 
Pár év után újra van lehetőségünk iskolai kosárlabda tábort szervezni.
 
Időpont: 2015. július 13-18. (6 nap/5 éj)
Helyszín: Velence (Bence-hegy)
Várható költség: kb. 20.000 Ft
Az ár tartalmazza: teljes ellátást,  szállást, terembérleti díjat, oktatást, strandbelépőket,  
A táborba bicikli kötelező, a közlekedés miatt!
 A tábort csak megfelelő létszám esetén tudjuk elindítani.
 Jelentkezési határidő: 2015. június 11.
 

tovább »
2015.06.03

Jótékonysági művészeti gálaműsor

 Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megrendezésre kerülő évzáró jótékonysági művészeti gálaműsorunkra.
Fellépnek az iskola énekesei, hangszeresei és táncosai. A rendezvény helyszíne a díszterem, időpontja 2015. június 2. délután fél hat.
 

tovább »
2015.05.29

S.O.S. Kárpátalja

A kárpátaljai magyarság a kelet-ukrajnai háborús konfliktus és az egyre kritikusabb gazdasági viszonyok miatt nagyon nehéz helyzetbe került. Iskolánk is részt kíván venni abban a széleskörű összefogásban, amivel az anyaország magyarjai próbálnak segíteni a bajba jutott honfitársaikon. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség székesfehérvári szervezetének az „egy mindenkiért fehér szalag összefogás” akciójára hívjuk fel a diákok és szülők figyelmét. Az akció az együttérzést elmélyítő pénteki böjtölésből áll, melynek során a lemondásból megtakarított 500 Ft-tal lehet a rászorulókat támogatni. Péntekenként az iskola aulájában elhelyezett urnában gyűjtjük a pénzadományokat, amit az ifjúsági szervezet a leginkább rászorulóknak juttat el.
A támogatók az urna melletti kitűzőből egyet kiválaszthatnak maguknak, melynek viselését kérik is a szervezők.

tovább »
2015.05.23

A 6. B osztály meglátogathatta a Parlamentet

2015. május 19-én a 6. B osztály felejthetetlen tanulmányi kirándulást tett Budapesten a hon-és népismeret tantárgy keretein belül. A Parlament gyönyörű épülete, a korona lenyűgöző hatást gyakorolt a diákokra. A Várkert bazár, Fejér megye híres festőjének, Csók Istvánnak a képei és a Magyar Nemzeti Galéria kincsei tartoztak még az osztály programjába. 

tovább »
2015.05.22

Két keréken a 8.b

Idén úgy terveztük, hogy az érettségi szünetben elmegyünk és körbebiciklizzük a Tisza-tavat.
A vonatunk hétfőn indult a kora reggeli órákban. A pesti átszállás után már robogtunk is első megállónk, Mezőkövesd felé. Itt kézhez kaptuk a biciklinket, majd azzal folytattuk utunkat a szállás felé, ami Tiszafüreden volt. Lassan tekertünk, így megcsodálhattuk a Tisza-tavat, ami igen hatalmasnak tűnt.
A szállásunkat 4 fős faházikók alkották. Miután lepakoltunk, felfedeztük a környéket boltok után kutatva. Majd ezt követte a focizás, amit mindenki élvezett. Vacsora után még sokat szórakoztunk, mert még messze volt a takarodóidő.
Másnap már korán fenn voltunk, mert mindenki izgalommal várta az indulást. 9-re kellett indulásra kész állapotba hoznunk magunkat. Ezen a napon szándékunkba állt, hogy a tavat körbetekerjük.
 

tovább »
2015.05.18

Fogjunk össze a fehérvári rászoruló gyermekekért!

St. Martin előadóművész, zeneszerző jótékonysági koncertet ad a fehérvári Szent Imre Iskolaház javára a Szent István Művelődési Házban május 20-án szerdán 18 órakor. St. Martin nemcsak muzsikájával, hanem fotóival és verseivel is kifejezi azt a belső világot, ami dallamaiban is testet ölt.
 
Kérjük, hogy támogassa a belépő árával, 2500 Ft-tal a Csaba testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványa fenntartásában működő Szent Imre Iskolaházat!
Jegyigényét, támogatását intézményünknek is jelezheti.
 

tovább »
2015.05.15

Természettudományi gyakorlatok

Az ötödikesek terepgyakorlatai közül az első ősszel a Velencei-hegységben, a második és harmadik tavasszal Fehérvárcsurgón és a Sóstó természetvédelmi területen zajlott nagy sikerrel. A harmadik alkalmat egy éjszakai vihar előzte meg, de a gyerekek kedvéért még a nap is kisütött, és egy mocsári teknős is előbújt.  

tovább »
2015.05.15