Két keréken a 8.b

Két keréken a 8.b
Idén úgy terveztük, hogy az érettségi szünetben elmegyünk és körbebiciklizzük a Tisza-tavat.
A vonatunk hétfőn indult a kora reggeli órákban. A pesti átszállás után már robogtunk is első megállónk, Mezőkövesd felé. Itt kézhez kaptuk a biciklinket, majd azzal folytattuk utunkat a szállás felé, ami Tiszafüreden volt. Lassan tekertünk, így megcsodálhattuk a Tisza-tavat, ami igen hatalmasnak tűnt.
A szállásunkat 4 fős faházikók alkották. Miután lepakoltunk, felfedeztük a környéket boltok után kutatva. Majd ezt követte a focizás, amit mindenki élvezett. Vacsora után még sokat szórakoztunk, mert még messze volt a takarodóidő.
Másnap már korán fenn voltunk, mert mindenki izgalommal várta az indulást. 9-re kellett indulásra kész állapotba hoznunk magunkat. Ezen a napon szándékunkba állt, hogy a tavat körbetekerjük.
 


 Első pihenőnk Poroszlón az ökocentrumban volt. Itt megtekintettünk egy 3D-s filmet, ami a Tisza-tó egy napját mutatta be. A terráriumokban megtekintettük az ott élő hüllőket, majd az akváriumot, ami őshonos halakkal volt tele. A kilátóból csodálatos kilátás nyílt a tóra.
Délben indultunk tovább…
Sok tekerés után érkeztünk meg a tó feléhez, a Kiskörei duzzasztóhoz. Itt vártuk be a csapat kényelmesen tekerő részét. Rövid pihenő után indultunk tovább. Tudtuk, hogy minden egyes kilométerrel közelebb kerülünk a szálláshoz. A táj nagyon egyhangú és lapos volt (ugyebár Alföld), így nem sokat gyönyörködhettünk benne. A tavon őshonos állatok élték életüket…
Jóleső érzés volt visszaérni a kempinghez, azzal a tudattal, hogy hazánk második legnagyobb vízfelületét bringáztuk körbe, így egy újabb megkerült tavat húzhattunk ki a ˝Bicikliülés listánkról˝(Bakancslista után szabadon).
A harmadik nap a hazaúttal telt el, ami olyan vidám volt, mint az odaút.
Nagyon szeretnénk megköszönni az Accell-Hunland Kft segítségét, amely finanszírozta a biciklik szállítását, továbbá az osztályfőnökünknek és a kísérő szülőknek, akik a szabadidejüket és szabadságukat ránk áldozták.
 
Stock András 8.b
 
2015.05.18