„Fiatalok együtt, egymásért” – Napközis tábor a Szent Kristóf Házban

 2015. június 15-21. között kerül megrendezésre a „Fiatalok együtt, egymásért 2015” elnevezésű napközis tábor a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének közös szervezésében, amelynek keretében iskolánk diákjai a Szent Kristóf Ház lakóival együtt különböző programokon vesznek részt egy egész héten keresztül. Az Iskolai Közösségi Szolgálat részeként megálmodott projekt a MOL Új Európa Alapítványa által létrehozott KÖSZ! Program támogatásával valósul meg.


 
2015.06.17