Retropolis

Retropolis – egy „város” a közelmúltból

Ne keressük a térképen, csupán a fantázia műve Retropolis, hat ország gimnáziumainak közös szellemi terméke.
Amikor a Ciszterci Szent István Gimnázium igent mondott a Bréma melletti Cloppenburg iskolájának felkérésére, hogy legyen partnere a Tempus Közalapítvány Egész életen át tartó tanulás programjának Comenius iskolai együttműködések projektjében, a legrokonszenvesebb projektötletnek a közelmúlt (1985-1995) tizenegy éves időszakának feldolgozása bizonyult. További partnereink a közép-spanyolországi Trujillo, a csehországi Trebic, a horvát Rijeka – nekünk csak Fijume – és a projekt résztvevőit a napokban vendégül látó Varsó közeli lengyel város, Skierniewice.
Lesz miről beszélgetnünk a közelmúlt kapcsán, ebben biztosak voltunk. A lengyelek a kongó üzletekről, ahol csak ecet volt a polcon, a zenéről, balatoni emlékeikről, mi arról, hogy milyen nagy szó volt kimenni a lengyelekhez tanulni. Lengyel, magyar két jó barát... A spanyolok Francóról, és a rendszert felváltó szabadságról beszéltek, és meglehetősen tájékozottak voltak mindenről, ami velünk történt. Spanyol, magyar két jó barát…
A résztvevő diákok segítségével a két munkanyelven, angolul és németül szójegyzékeket állítottunk össze az általunk választott időszakról: Egerszegi Krisztina, gorenje-turizmus, páneurópai piknik, legvidámabb barakk - most már a partnereink is tudják, mit jelentenek ezek a nevek, fogalmak. Közben a mi diákjaink is ízlelgetik a Solidarnosc, a pasotismo, a cecka, a bársonyos forradalom, a Vihar hadművelet jelentését, és tervezzük a végső nagy művünket, egy közös előadást mindarról, amit közben egymásról, magunkról tanultunk.
Ebben a színpadi bemutatóban nem elsősorban a politikai események állnak majd a középpontban, hanem a hétköznapi élet apró vagy nagyobb abszurditásai, a tárgyak, emlékek, szülők és nagyszülők visszaemlékezései, sport, zene, divat, média. Egy-egy év két-három jelenetben bemutatva különböző országok megközelítésében, egy felvezető videóval. A tervezők, kivitelezők tizenéves diákok, az előadás főpróbáját a 2013-as ünnepi év decemberében rendezzük meg Székesfehérváron hat iskola, mintegy száz fiatal részvételével. A résztvevők addigra már otthonosan mozognak majd ebben az izgalmas időkeretben, mikor minden megváltozott itt, Európában.
Az idősebbeknek ez egy tegnapelőtti történet, a felnövekvő nemzedéknek már történelem.
                                                                                                                         Ferenczy Noémi
                                                                                     projektkoordinátor, Ciszterci Szent István Gimnázium

 

SPANYOL, HORVÁT, NÉMET, CSEH ÉS LENGYEL DIÁKOK LÁTOGATTAK A VÁROSHÁZÁRA

Öt ország gimnáziumainak diákjai látogattak Székesfehérvárra a Retropolis projekt keretében. A fiatalok a ciszterci Szent István Gimnázium diákjaival közösen vesznek részt a programban, amelynek keretében a közelmúlt - az 1985-től 1995-ig terjedő - időszakát dolgozzák fel egy színpadi előadás formájában.


 
A Városházán tett látogatást megelőzően a fiatalok az adventi színpadon léptek fel karácsonyi dalokkal. A Retropolis projektben a ciszterci Szent István Gimnázium mellett a közép-spanyolországi Trujillo, a lengyel Skierniewice, a csehországi Trebic, a horvát Rijeka és a kezdeményező észak-németországi Cloppenburg egy-egy gimnáziuma vesz részt.
 
A gimnáziumok tanulóit Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok fogadta a Városházán. A tanácsnok kiemelte, hogy a Retropolis projektből mind az intézmények, mind pedig a diákok profitálhatnak, hiszen ennek az 1985 és 1995 közötti évek történelmét nem tapasztalhatták meg, így tanulságos lesz mindannyiuk számára.

 

A tanácsnok beszélt a diákoknak a királyi város több mint 1000 éves történelmi múltjáról, majd a város ajándékait adta át a vendégeknek.
szekesfehervar.hu
 

 Retropolis: hat náció együtt dolgozik az 1985-1995-ről szóló színdarabon

Székesfehérvár - A Városháza dísztermébe köszöntötték a Retropolis program külföldről érkezett diákjait és tanárait december 10-én
Öt ország középiskolás diákjai és kísérő tanáraik látogattak el hozzánk a Retropolis program keretében.
A népes csapat öt napig lesz az országban – a Ciszterci Szent István Gimnázium vendéglátását élvezve – és ez alatt az idő alatt kemény munka vár rájuk. A feladatuk ugyanis nem kisebb, mint egy komplett színdarab megálmodása és megvalósítása 2014 tavaszára, amely mozaikszerűen, évenkénti bontásban dolgozza fel az 1985 és 1995 közötti időszakot, egy-egy videóval színesítve a produkciót.
Ferenczy Noémi, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanára elmondta: – Ez már a harmadik ilyen találkozó. Mostanra elkészült a forgatókönyv, a videók, a díszlet és a darab nagyja is összeállt már. Az elkészült produkciót Németországban fogjuk előadni, nagyvalószínűséggel 2014 tavaszán – magyarázta a projekt vezető, majd még hozzátette: – A Retropolis a Tempus Közalapítvány egész életen át tartó tanulás program Comenius iskolai együttműködések projektének a része és fő célja a múlt megismerése, a nemzetek közötti kommunikáció, ismerkedés és nem utolsó sorban a nyelvtanulás, ami a továbbtanulás és a munkavilágában való elhelyezkedés alap feltéte lett napjainkra.
A lengyelországi Skierniewice , a csehországi Trebic , a horvátországi Rijeka, a közép – spanyolországi Trujillo, az észak – németországi Cloppenburg egy-egy gimnáziumának tanulói illetve a magyar, cisztercis diákok december 10-én az adventi színpadon is felléptek egy-egy zenés, karácsonyi előadással, majd a Városházán Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok köszöntötte őket és mesélt a Székesfehérvárról és történelméről.
–- Számos székesfehérvári oktatási intézménynek vannak külföldi kapcsolatai és sikeresen vesznek részt nemzetközi projektekben. Székesfehérvár önkormányzata minden segítséget megad, hogy ezek a kapcsolatok hatékonyan működjenek –- hangsúlyozta Mészáros Attila.
 
Sebestyén Lilla
 
feol.hu
 
 
Retropolis projekt - Székesfehérvár
A Ciszterci Szent István Gimnázium vendégeként egy hetet töltenek Székesfehérváron öt nemzet diákjai.
A spanyol, lengyel, cseh, horvát és német középiskolások egy Comenius projekt keretében együtt valósítják meg a „Retropolis” elnevezésű projektet. A nemzetközi, közel százfős csapatot Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok fogadta a Városházán.
 
Újabb fordulójához érkezett a Retropolis projekt, hat ország gimnáziumainak közös szellemi terméke.
 
December 8-13. között a Ciszterci Szent István Gimnázium ad otthont a Tempus Közalapítvány Egész életen át tartó tanulás program Comenius iskolai együttműködések projektének keretén belül megvalósuló együttműködésnek.
 
A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai más európai iskolákkal összefogva és egyenrangú partnerként együttműködve azon dolgoznak, hogy a közös projekt eredményesen valósuljon meg.
 
A partnerek a közép-spanyolországi Trujillo, a lengyel Skierniewice, a csehországi Trebic, a horvát Rijeka és a kezdeményező észak-németországi Cloppenburg egy-egy gimnáziuma.
 
A Fehérvári Advent programjának keretében léptek fel a projektben résztvevő diákok, akik saját nemzetük karácsonyi dalait énekelték el ma délelőtt a Városház téri Adventi színpadon.
 
Ezt követően a Városházán fogadta őket Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok, aki a város történelmét ismertette röviden. Köszöntőjében kiemelte: „Számos székesfehérvári oktatási intézménynek vannak külföldi kapcsolatai és sikeresen vesznek részt nemzetközi projektekben.
 
Székesfehérvár önkormányzata minden segítséget megad, hogy ezek a kapcsolatok hatékonyan működjenek. Ezek az alkalmak nemcsak a nyelvgyakorlásra adnak lehetőséget, hanem arra is, hogy megismerjék egymás országainak életét, szokásait.”- tette hozzá Mészáros Attila.
 
A projektötlet a közelmúlt (1985-1995) tizenegy éves időszakának feldolgozása egy színpadi előadás formájában. A résztvevő diákok ebben a szűk egy hétben az eddig kitalált és egyenként begyakorolt színpadi jeleneteket, elkészített videókat gyúrják egyetlen előadássá a ciszterci gimnázium színpadán.
 
Mint ahogy egy színpadi produkció esetében általában lenni szokott, lesznek rendelkező próbák, a partnerek megbeszélik a jelmezeket, és a hét végére remélhetőleg egy egésszé áll össze a jelenetsorozat.
 
Ebben a színpadi bemutatóban nem elsősorban a politikai események állnak majd a középpontban, hanem a hétköznapi élet mozzanatai, a tárgyak, emlékek, szülők és nagyszülők visszaemlékezései, sport, zene, divat, média.
 
Nem könnyű feladat, akár a résztvevők tekintélyes létszámát – 90 fő -, akár a feladat összetettségét vagy a hat ország különbözőségeit tekintjük, de a diákok aktivitása és kreativitása biztosan sok kezdeti nehézséget megold majd.
 
Ennek a hétnek éppen a problémamegoldás állna a középpontjában, hiszen a fehérvári próbahéttel készítik elő a csapatok a projektzáró, 2014-es németországi előadást. (okkfehervar.hu)
 
 Retropolis-Revue - Abschluss des zweijährigen Comenius-Projekts
Nach zweijähriger intensiver Vorbereitungszeit präsentierte am vergangenen Donnerstag das Comenius-Projekt seine Abschluss-Revue mit dem Titel "Retropolis". Sechs europäische Gymnasien in katholischer Trägerschaft aus Spanien, Polen, Tschechien, Ungarn, Kroatien und Deutschland waren daran beteiligt.
In einer szenischen Schau wurden wichtige Geschehnisse und das Lebensgefühl der Wendezeit von 1985 bis 1995 auf die Bühne gebracht. Jede Schule hatte sich dazu Gedanken gemacht und für ein Jahr dieses Zeitraums ein szenisches Spiel vorbereitet. Dabei wurde den Zuschauern in der gut gefüllten Sporthalle vor Augen geführt, wie unterschiedlich der Blickwinkel auf die Wendezeit sein kann. Als Deutsche haben wir da sicherlich einen speziellen Blick, aber höchst interessant ist dann gerade der Blickwinkel der anderen Europäer.
Neben dem eigentlichen Ereignis - der Bühneschau - war es mindestens ebenso interessant, in der Probenwoche oder auch während der Schau das Miteinander, das gemeinsame Tun der Jugendlichen aus so vielen eurpäischen Ländern zu beobachten. Hier zeigte sich echte europäische Verständigung (, die übrigens zum größten Teil auf Englisch verlief). So verwunderte es am Ende auch nicht, dass beim großen Schlussbild das Lied "We are the world" von den Schülern in einer bunten, europäischen Aufstellung gesungen wurde.
 
Das Projekt "Retropolis" wird vom "Programm für Lebenslanges Lernen" der Eurpäischen Union finanziert. Ziel ist der Austausch der europäischen Jugend, um voneinander lernen zu können.
 
 
 
 
Voller Lob und begeistert von so viel europäischem Geist zeigte sich Schulleiter Andreas Weber.
 
 
 
 
Die Spartakiade war in den 80ern ein Massensportereignis in den Ostblockländern.
 
 
 
 
 
Einkaufen mit Essensmarken. Hier dargestellt von der polnischen Comenius-Gruppe.
 
 
 
 
 
 
In aufrüttelnden Bildern zeigte die kroatische Gruppe ihre noch sehr junge Kriegsvergangenheit aus den 90ern.
 
 
 
Die deutsche Comenius-Gruppe.
 
 http://www.ulf-clp.net/cms/front_content.php?client=1&lang=1&idart=854