Városházi vizit

Városházi vizit
 A felnőtt és korosztályos országos bajnokságokon jól szerepelt fiatal fehérvári atlétákat, köztük gimnáziumunk 12 a osztályos tanulóját, Zsiga Mónikát fogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városházán. Az ARAK tehetségei serdülő, ifjúsági és junior korúak, de az elmúlt időszakban felnőtt mezőnyben is nyertek érmeket. A sikeres jövő, úgy tűnik, biztosított a fehérvári műhelyben.


 A célokról beszélve Zsiga Mónika volt a legbátrabb a kissé megszeppent gyerekek közül, aki kijelentette, idén szeretne a junior Európa-bajnokságra, majd később olimpiára is kijutni. Cser-Palkovics András reményét fejezte ki,hogy a helyi lehetőségekkel élve sok fiatal tehetség futja be azt a pályát, amit elképzel magának. "Köszönöm, hogy eredményeket hoztatok, könnyítve a klub és a város dolgát, hiszen máris visszaigazoltatok sok mindent abból, amit a sportágra áldoztunk. A műhely segít titeket, és ti is segíthettek ezekkel az eredményekkel. Ezekhez persze a családjaitok segítsége is kellett, nekik is köszönet jár" - mondta a polgármester.
 
 
2015.04.14