"…Oktass és magyarúl terjesszed az Isten igéjét.

 Emléktáblát avattak Egyed Antal tiszteletére
 
Székesfehérvár, 2018. szeptember 29. (szombat) – A Fehérvári Panteon nyolcadik emléktábláját avatták fel ma az egykori ciszterci gimnázium falán az Oskola utcában. A székesfehérvári születésű Egyed Antal bonyhádi plébános, dunaföldvári apát, költő, műfordító, táj- és népkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja emléktábláját, amelyet Nagy Edit készített, dr. Cser-Palkovics András polgármester leplezte le.

tovább »
2018.10.01

Röplabda edzés

2018. szeptember 26-tól röplabda edzést tart a Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia iskolánkban. 

tovább »
2018.09.25

Odüsszeia 2019

 A Vörösmartyt Színház évről évre klasszikusokat visz színre diákszínpadok közreműködésével. 2019. március 5-6-7-én az Odüsszeia kerül terítékre, ebben iskolánk Fejér Holló Diákszínpada a záró jelenetet kapta meg. 

tovább »
2018.09.19

Hitel-est

A 30. éves Hitel folyóiratot köszöntötték a Városházán szeptember 18-án. Papp Endre főszerkesztő, a lap szerkesztői és a házigazda Bobory Zoltán mellett közreműködtek iskolánk diákjai is: Darkó Dániel, Losteiner Gábor és Szipola Antal, a lapban megjelent, kortárs versekkel.

tovább »
2018.09.19

Bánk bán és Frida Kahlo

Október 8-án a Nemzeti Galéria Frida Kahlo kiállítására és a Nemzeti Színház Bánk bán előadására (rendezte Vidnyánszky Attila) szervezünk látogatást október 8-án, hétfőn. Délutáni-esti program! Jelentkezni 5500 Ft befizetésével Ferenczy Noémi tanárnőnél lehet. Határidő: szeptember 15.  

tovább »
2018.09.11

Diákigazolványok átvétele

 Az újonnan beiratkozott tanulók (5. és 9. osztályosok) 2018. augusztus 27-től a titkárságon átvehetik a diákigazolványukat 9 és 14 óra között.

tovább »
2018.08.24

Ügyeleti napok

Nyári ügyelet:
2018. július 10. 9-12 óráig
2018. augusztus 2. 9-12-ig
2018. augusztus 21. 9-12-ig
 
Az intézményünk július 16-a és július 31-e között zárva tart.
 

tovább »
2018.07.18

Szent Bernát napi ünnep

Tisztelt Szülők!
Kedves Diákjaink!
 
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Zircen a Szent Bernát napi ünnep 2018. augusztus 18-án lesz, és a 11.00 órakor kezdődő szentmisével indul.
 
Tisztelettel és üdvözlettel küldöm a Szent Bernát nap hírét Mindnyájuknak:
Orosz Ágoston
igazgató
 
 

tovább »
2018.07.17

Apátválasztás a Zirci Apátságban

 A Zirci Apátság közössége 2018. július 13-án, Mauro-Giuseppe Lepori O.Cist. Generális Apát elnökletével tartott Konventkáptalanon megválasztotta új apátul Bérczi L. Bernát O.Cist. atyát, aki már több, mint egy éve a közösség kormányzóperjele volt.
 

tovább »
2018.07.16