Iskolai Karácsonyi Koncert

Szeretettel hívjuk és várjuk a Ciszterci Szent István Gimnázium karácsonyi hangversenyére, melynek helyszíne a Ciszterci Templom. 2013. december 19. 16 óra.

tovább »
2013.12.16

Egy program, ami hét nyelven beszél

Újabb fordulójához érkezett a Retropolis projekt, hat ország gimnáziumainak közös szellemi terméke – hét nyelven. December 8-13. között iskolánk ad otthont a Tempus Közalapítvány Egész életen át tartó tanulás program Comenius iskolai együttműködések projektének keretén belül megvalósuló együttműködésnek.
Ezen a héten a végső projekttermék, egy közös színpadi előadás létrehozásán fáradozunk, a próbákon kívül csapatépítő, kulturális és kreatív programokat szervezünk.
A partnerek a közép-spanyolországi Trujillo, a lengyel Skierniewice, a csehországi Trebic, a horvát Rijeka és a kezdeményező észak-németországi Cloppenburg egy-egy katolikus gimnáziuma. A Fehérvári Advent programjának keretében léptek fel a projektben résztvevő diákok, akik saját nemzetük karácsonyi dalait énekelték el december 10-én délelőtt a Városház téri adventi színpadon.
 

tovább »
2013.12.11

Adventi Cserkész szentmise

A 85. Zrínyi Miklós Cserkészcsapat  nagy szeretettel hív és vár mindenkit Advent 3. vasárnapján közös szetnmisére a Ciszterci templomba. December 15-én 18 órától.

tovább »
2013.12.11

Alba Regia Zeneművészeti Egyesület első koncertje

Szeretettel ajánljuk az alábbi programot látogatóink figyelmébe!
 
Az Egyesület az első koncertjén különösen számít zenerajongó közönségére!
 
A koncert november 22-én, pénteken 19.30 órakor kezdődik a Hotel Magyar Király Kupola termében.
 
Műsor:
W. A. Mozart: D-dúr fuvolaverseny (KV. 314)
Beethoven: II. szomfónia (D-dúr; Op. 36)
 
Vezényel és fuvolán közreműködik: Drahos Béla

 

tovább »
2013.11.18

Ilyen a mi iskolánk – diákönkormányzatok találkozója

A város különböző iskoláinak százötvennél is több diákja vett részt az Ilyen a mi iskolánk című új programsorozat nyitó rendezvényén, melyre november 14-én került sor gimnáziumunkban. A program célja, hogy segítse egymás jobb megismerését és a közösségépítést az intézmények és a diákok körében. A városi diákönkormányzatok első találkozóját jelenlétével megtisztelte dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok és Dr. Nagyné Ferenczy Eleonóra, az Ifjúsági és Sportiroda munkatársa. 

tovább »
2013.11.16

„Több, mint egy elsárgult fénykép kópiája”

Szerdán, november 13-án lepleztük le Klebelsberg Kuno szobrát az iskola előtti lépcsőn. Idézünk L. Simon László kormánybiztos úr ünnepi beszédéből:
„Klebelsberg a saját életében is megtapasztalta a nagy katasztrófákat és az újrakezdéseket, az előre láthatatlan és a senki által nem várt, megjósolhatatlan fordulatokat. Gondoljunk csak a nagy háborúra, a tanácsköztársaság tomboló terrorjára, Horthy szerepvállalására, a király nélküli királyságra, valamint az ország széthullására, Trianon máig feldolgozatlan, talán örökre feldolgozhatatlan traumájára.

tovább »
2013.11.16

Vendégül látjuk a Misztrált

 A jubileumi emléktábla leleplezése alkalmából rendezett ünnepségen részt vett Heinzinger Miklós, „Mika”, a Misztrál együttes tagja, aki a Gyöngyöt az embernek című dallal nagy tetszést aratott a hallgatóság körében. November 23-án 15 órakor a teljes Misztrál együttes teszi tiszteletét nálunk. Jegyeket 500 Ft-os áron lehet venni vagy előrendelni a nevigh.ciszterszfv(@)upcmail.hu címen és/vagy az 506 860-as telefonszámon.

tovább »
2013.11.15

Nyílt napok a gimnáziumunk iránt érdeklődőknek

November 18-án (hétfőn) 17 órától a 8. osztályos tanulók szüleit várjuk az iskolában, hogy az intézmény négy évfolyamos emelt óraszámú angol vagy német nyelvi oktatást is magában foglaló gimnáziumi képzésével ismertessék meg őket.
November 19-én (kedden) 17 órától a 4. osztályos tanulók szüleit várjuk a tájékoztató értekezletre.
 

tovább »
2013.11.12

Szeretettel várunk mindenkit az adventi lelki napunkra!

 Neves előadó, Dr. Fábry Kornél atya vezeti az elmélkedést a 2013. nov. 30-án, szombaton délután tartandó alkalmon. 14:00 órakor a Ciszterci Szent István Gimnáziumban kezdjük, 19:00 órakor a templomban misével zárjuk az adventnyitó lelkigyakorlatot.

tovább »
2013.11.12