A zene világnapja Székesfehérváron

 Sok szeretettel gratulálunk!
 
A zene világnapja Székesfehérváron
 
 
Az Alba Regia Sportcsarnokban rendezett ünnepi hangversenyen adták át Székesfehérvár zenei elismerését, a Fricsay Richárd díjat, amelyet idén Radics Éva, a Ciszterci Szent István Gimnázium ének-zene tanára és karnagya, a MusiColore Énekegyüttes művészeti vezetője vehetett át.
 
 
 

tovább »
2023.10.05

Egy láng lobog bennünk

Idén mi rendeztük meg a Ciszterci Rend által fenntartott Magyarországon működő iskolák tanárait és diákjait összehívó Ciszterfesztet.
A szeptember 29. és 30. között megtartott esemény házigazdái voltunk. A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanáraiként és diákjaiként sokat készültünk, hogy vidám és sokszínű programmal köszönthessük a Budapestről, Pécsről és Egerből érkezőket.
Kollégánk, Wágner Ádám részletes összefoglaló cikke itt található.
 
 

tovább »
2023.10.02

Gólyanap

Szeretettel várjuk új diákjainkat a Gólyanapra!
9. C osztály számára augusztus 28-án hétfőn 9 órától 12 óráig, míg az 5. évfolyam számára augusztus 30-án szerdán 9 órától 12 óráig tartanak a programok az iskola épületében.
 
 

tovább »
2023.08.22

Diákigazolvány

Az új, bejövő tanulóink átvehetik az elkészült diákigazolványokat 2023. augusztus 22-23-24-én 8-13 óra között a titkárságon, vagy osztályfőnöküktől a gólyanapon
2023. augusztus 28-án a 9. c osztály
2023. augusztus 30-án az 5. a és 5 b osztály tanulói
 

tovább »
2023.08.21

A 2023. nyári ügyelet

A 2023. nyári adminisztrációs ügyeleti időpontok a következőek:
 
2023. július 11. 9:00 – 12:00 óra
2023. augusztus 1. 9:00 – 12:00 óra
2023. augusztus 16. 9:00 – 12:00 óra
 
 

tovább »
2023.06.25

Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája

 2023. május 6-án megrendezésre került a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája országos fordulója Budapesten. A konferencia az egyik legrangosabb általános iskolai versenynek tekinthető. A diákoknak egyfajta kutatást kell előadniuk, amelyet megelőz egy kutatási terv elkészítése, a kutatás kivitelezése, minimálisan tíz oldalas összefoglalója, végül szóbeli előadása.

tovább »
2023.05.12

Vendégeink Dallasból

Márton Bernát atya jóvoltából ma mozgásba lendült a székesfehérvári és dallasi ciszter iskolák remélhetőleg hosszú életű kapcsolata.
 
A mai nap folyamán David, Dave és Jim, hárman texasi öregdiákok Marton Bernát atya vezetésével ellátogattak iskolánkba és voltak olyan nagylelkűek, hogy interjút adtak nekünk.
 
Elbeszélgettek néhány diákunkkal arról, hogy milyen céllal látogattak el hozzánk, egy távoli m kontinensről. Mindannyian megegyeztek abban, hogy kis országunk történelme rendkívüli, erről egyikük már tizennyolc éve tanul és ír.
 
Mindhármukat már egészen fiatal koruk óta a kommunizmus miatt Amerikába emigrált magyar szerzetesek nevelték. Úgy fogalmaztak, szeretnének többet megtudni annak az országnak a hátteréről, aminek népe ilyen erősen befolyásolta gyerekkorukat.
 
Bernát atya, aki eredetileg a francia tanáruk volt, kérésükre elkísérte őket Magyarországra. Itt fővárosunk, Budapest, egyből szívükbe férkőzött.
 

tovább »
2023.04.28

Kedves Diákok!

 Az èrettsègi időszak közeledtèvel ezúton is külön szeretnèm felhívni a figyelmeteket arra, hogy ha úgy èrzitek szüksègetek van segítsègre, megerősítèsre, stresszkezelèsre vagy csak beszèlgetnètek egy szakemberrel az iskolapszichológusi szolgáltatás mind szemèlyesen mind pedig online formában a rendelkezèsetekre áll. Keressetek bizalommal!
Üdvözlettel,
Balogh Anita Beatrix
Iskolapszichológus
 

tovább »
2023.04.26

Köszönet

 2023.március 31-én került sor az első ciszteres családi egészségnapunkra. Ezúton is köszönjük a szülőknek, hogy támogatták, és önzetlen segítségnyújtásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
Köszönjük az orvosok, védőnők, a népegészségügy, egészségfejlesztési iroda, Rév, és az egészségügy más területein dolgozó szakemberek áldozatos munkáját.
Köszönjük diákjaink, szüleik, és pedagógusaink részvételét a rendezvényen, hiszen több mint 250-en voltunk együtt ezen a délutánon.
Alföldiné Balázs Bernadett
igazgatóhelyettes
 

tovább »
2023.04.19