Rádióinterjú Cser-Palkovics András Polgármester Úrral

Rádióinterjú Cser-Palkovics András Polgármester Úrral
 2018 őszén az iskolának lehetősége nyílt elindítani az iskola rádiót, amelyet Mózessyné Nagy Henriett tanárnő és Lacziné Kiss Mária igazgatóhelyettes asszony vezetésével nagyon sok diák működtet és dolgozik rajta hétről hétre.


 Ebben az évben, 2019. szeptember 26-án Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár megyei jogú város Polgármestere látogatott el iskolánkba, hogy megtekintse a rádió- és a készülőben lévő filmstúdiónkat. Amikor belépett az iskola kapuin, a lelkes rádiósok már várták Orosz Ágoston Igazgató úrral és Mózessyné tanárnővel együtt. Köszöntés után egyből le is mentek a stúdióba, hogy a diákok körbevezethessék Polgármester urat és mondjanak pár szót az iskola ezen eddig elzárt területéről. Mindezek után Virányi Norbert és Borbély Levente 6.A osztályos tanulók készítettek interjút a várossal és gyermekkori élményeivel kapcsolatban.
 
Szabó Evelin 10.A
 
2019.10.16