A Magyar Kultúra Napja Kínában

A Magyar Kultúra Napja Kínában
 Január 22. a Magyar Kultúra Napja. A világon mindenhol, ahol magyarok élnek, és konzulátusok, nagykövetségek feladata az, hogy ezeknek a közösségeknek lehetőséget teremtsenek ünnepelni magyarságukat, ezt a napot programokkal, ünnepségekkel teszik különlegessé.


 Shanghajban is ilyen módon működik programszervezés, idén negyedik alkalommal hívott meg a Shanghaji Főkonzulátus magyar előadót erre a napra, illetve a kínai fórumokon Újévi koncertnek is nevezték a programot, mert a kínai Újévet a február 4-éhez legközelebb eső újhold napján ünneplik, ami idén febr.5-re esik.
 
 
Nagy megtiszteltetés volt, hogy minket kerestek fel, és hívtak meg Kínába, ahova kirándulni még csak-csak, de együttessel koncertezni nemigen jut el az ember. A MusiColore Énekegyüttes 5 éve működik, 6-an vagyunk, és nevünkhöz méltóan színes palettáját nyújtjuk a kórusmuzsikának - éneklünk a középkori gregoriántól a jazzig sok mindent, ami ilyen kis formációban énekelhető.
A városban számos alkalommal adtunk önálló koncertet, illetve önkormányzati és egyházi felkérésnek is eleget téve minden évben volt adventi, nyári szabadtéri, nyitott múzeumok, illetve templomok éjszakáján való fellépésünk is. Országos szinten is megjelentünk már több helyen, versenyeken, kastélykoncerteken, készült velünk rádióműsor, tévéfelvétel stb. De a külföldi felkérés egész eddig váratott magára.
A zene és az éneklés szeretete akkor adható át a leghitelesebben, ha a tanár maga is aktívan és örömmel zenél. Köszönettel tartozom az iskola vezetőségének, hogy a tanév alatt is engedélyezte számomra ezt az utat, és tehetségemhez mérten igyekszem majd átadni a diákságnak az élményt és a lelkesedést a zene iránt.
Mert „Zene nélkül nincs teljes ember.” (Kodály Z.)
再见 "zài jiàn" :-)
Radics Éva
 
2019.01.30