Megemlékezések március 15-ről

A Fekete Sas Szálló előtt a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai a szabadság utáni vágy szimbólumává vált napról a történések emberi arcának bemutatásával emlékeztek meg. A történelmi cselekmények színpadszerű, interaktív megjelenítése mellett az ünnepi műsorban szóltak a Fekete Sas Kávézóban lezajlott eseményekről, illetve a Say család korabeli és a századokon átívelő, a gimnáziumhoz kötődő viszonyáról. Az emlékezés koszorúit Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke, Róth Péter alpolgármester, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség nevében Viza Attila önkormányzati képviselő, valamint a gimnázium tantestületének és diákságának képviselői helyezték el. 


A színvonalas ünnepi műsort a 10. b osztály tanulói adták elő.
Felkészítő tanáraik voltak: Steurer Zsoltné osztályfőnök asszony és Lőrincz Tamás tanár úr
 
 
2017.03.17