Gyere a Pázmányra!

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatói rendre kiemelik a Kar erényei közül a személyességet és a közösségi élet erejét: „itt nem csak egy Neptun kód vagy” – fogalmazott nemrégiben egy másodéves hallgató egy konferencián.
Itt van például első lépcsőfoknak a Gradus ad Facultatem, az érettségi előkészítő, amit oktatóink és hallgatók közösen tartanak elsősorban végzős gimnazistáknak: ezeken az alkalmakon új szempontok szerint veheted át az emelt szintű történelem és magyar érettségi anyagát, a kurzushoz kidolgozott emelt szintű érettségi tételeket tartalmazó jegyzetkönyv is jár.
Élénk és szerteágazó diákélet folyik Karunkon: különféle közösségekhez kapcsolódhatsz, például az első éveseket támogató tutori csoporthoz, a Tudományos Diákkörhöz, az alsóbb évesek számára szemináriumot tartó demonstrátorokhoz, a hallgatók érdekvédelmi szervezetéhez, a Hallgatói Önkormányzathoz, az Ítélet című kari lap szerkesztőségéhez, színjátszó körhöz, néptánc vagy karitász csoporthoz. Ráadásul nem kell attól tartanod, hogy Piliscsabára kell kijárnod, hiszen a PPKE JÁK épülete a belváros szívében található.


 Nemrégiben lefolytatott felmérésünkből kiderült, hogy a katolikus gimnáziumokból érkező hallgatók jobban szerepelnek az évfolyamátlagnál: közülük többen teljesítik időben a mintatantervben megfogalmazottak szerinti kötelezettségeiket, és a diplomájuk eredménye is sokkal jobb az átlagnál, ez pedig a gyakorlatban előnyt jelent az elhelyezkedéskor. Tehát itt a helyed!
Piacképes diplomát kínálunk, hiszen az itt végzők többségét az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szívja fel. Az itt végzettek a friss diplomások átlagához képest magasabb jövedelemre számíthatnak.
Végül, de nem utolsósorban: itt hallhatsz egyedül a keresztény erkölcs és a jogászi etika összefüggéseiről. Számos, hitét megélő és megvalló professzorunk tanít arról: van objektív igazság, ami megismerhető. A jogászok hivatása, hogy békességszerzők legyenek – és ne a békétlenség vámszedői. Oktatóink tanúságtétele arra is példa: megéri egy életen át a megismert igazsághoz ragaszkodni.
Gyere a Pázmány jogi karára, várunk!
dr. László Dóra
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jog- és Államtudományi Kar
2014.12.21